Az összes jelszó kezelése egyetlen mesterkulcs segítségével? Lehetséges!

Az élet elég bonyolult ahhoz, hogy kedvünk legyen egyszerűsíteni. Ha a jelszavaid kezelésről van szó ott is van kézenfekvő megoldás ráadásul már régen rendelkezésre áll és folyamatosan fejlesztik is, mégis kevesen ismerik Magyarországon. Most ebben adunk néhány információt, egyben megoldási javaslatot.

Az elmúlt két hétben a jelszavakkal foglalkoztunk itt a mabaIT blogon. A kétrészes cikk sorozatunkban írtunk az alapokról, a hibákról és a felelősségteljes jelszó ismérveit is számba vettük.

Ígéretünknek megfelelően most egy vagány jelszókezelő szoftverrel ismertetünk meg.


Ez pedig a KeePass, melynek mára több eszközre több rendszerre is megvannak az elérhető módozatai, kiszélesítve a biztonságos használatot számos rendszerrel szinkronban.


Az alapvető felismerés, hogy manapság túl sok helyen regisztrálunk, mind a munkánk során, mind a magán oldalon, túl sok féle jelszót kell(ene) megjegyezni ezért ezt igyekszik sok mindenki leegyszerűsíteni, a hacker-ek legnagyobb örömére. Ugye ez alapvető hiba. Erre hívtuk és hívjuk fel a figyelmed, ezért ajánlunk megoldást.

A sok webhelyhez, e-mail fiókhoz, hálózati bejelentkezéshez stb. ugyebár jelszóra van szükséged. A lista mondhatni végtelen. De mi a garancia, hogy a mentett jelszavak nem kerülnek illetéktelen kezekbe. Alapból semmi. 


A napokban látott napvilágot a Follina vírus, amely .doc kiterjesztésű fájlokkal, leginkább e-mail csatolmányok formájában terjed és a Microsoft még nem tudta kiadni a szükséges frissítést, de adott irányt a “kézi” védekezésre.

Az időleges megoldókulcsot a facebook oldalunkon a 2022. június 8-i posztunkban találod meg. Ha segítségre van szükséged, írj nekünk. Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/mabait.hu


Nos tehát a jelszavak kezelése. Ha mindenhol mást adunk meg, egyetlen jó megoldásnak látva általában felírjuk egy lapra, füzetbe, vagy simán elmentjük a gépünkre, további védelem nélkül. Ez nem jó.

Létezik a KeePass, ami egy ingyenes, nyílt forráskódú jelszókezelő. Segít a jelszavak biztonságos kezelésében. Az összes jelszavad egyetlen adatbázisban tárolhatod vele, amelyet egyetlen erős mesterkulccsal védhetsz. Így csak egyetlen jelszót kell megjegyezni a teljes adatbázis feloldásához. Az adatbázis-fájlok titkosítása a jelenleg ismert legjobb és legbiztonságosabb titkosítási algoritmusokkal történik. Ezek az AES-256, ChaCha20 és Twofish. A KeePass OSI tanúsítvánnyal is el van látva. Legfrissebb verziója 2022. május 6-án délután jelent meg ez a 2.51.1 verziószámot viseli.


Lehet, hogy még nem hallottál róla, de már a modernebb formája is létezik tíz éve. Ez a legnépszerűbb jelszókezelő, kiemelkedő szintű biztonságot tesz lehetővé.

További információkat a https://keepass.com/ oldalon olvashatsz. 


Reméljük ezzel az információval segítettünk abban, hogy megoldást találj a profi szintű jelszavak kezelésére, cetlik, lapok, füzetek használata nélkül. Csupán egyetlen jelszóra lesz szükséged és kezelheted több felületen is.


Informatikai kérdésekben fordulhatsz hozzánk bizalommal, legyen az hálózatépítés, hálózatfejlesztés, hálózat-üzemeltetés, szoftvertelepítés, számítógép szervizelés, laptop vásárlás, karbantartás, lényeg, hogy informatika!

Mindez mabaIT garanciával! 


Ha kérdésed van itt felteheted: https://mabait.hu/contact


Várunk a facebook oldalunkon is minden héten több alkalommal. Kövesd az oldalunkat, mi pedig friss tartalmakkal háláljuk meg!

Itt találod: https://www.facebook.com/mabait.hu


Ha pedig érdekel a kétrészes blogcikk sorozatunk, azaz az alapok akkor itt olvashatod:

1. rész: https://blog.mabait.hu/legy-a-jelszavaid-szemelyi-edzoje-kondiberletet-a-jelszavaknak-1.-resz-.html

2. rész: https://blog.mabait.hu/-legy-a-jelszavaid-szemelyi-edzoje-masodik-resz-.html

Ezt se hagyd ki!

Feliratkozását nem sikerült elmenteni. Kérlek próbáld újra.
Sikeresen feliratkoztál!

Hírlevél

Iratkozz fel és ne maradj le újdonságainkról!